Kevesen vannak a festők között, akik képesek igazán nagy méretekben gondolkodni, festeni. Aba-Novák Vilmos ilyen alkotó volt. A Mértékadó hasábjain többször foglalkoztunk már a művészetével. Legutóbb, amikor a pannonhalmi Szent István-kápolna freskóiról írtunk, azt reméltük, hogy hamarosan lesz még szó Aba-Novákról a lapunkban. Hát, így is lett, eljött az idő.
Ha a Nemzeti Galériában járunk az állandó vagy az időszakos kiállításokon, általában egyszerűen csak keresztülmegyünk folyosókon, nem nézünk se jobbra, se balra, és pláne nem figyelünk fölfelé. Pedig néha érdemes… Amint elhagyjuk az Aktszobrok a századfordulóról című kamarakiállítást, hamarosan elérkezünk a Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című tárlatig. Ha balra fölnézünk, egy hatalmas, freskó méretű történelmi tablót láthatunk. A 235 x 1075 centiméteres, óriási alkotás öt darabból áll; a Varsóban rendezett nagyszabású magyar kiállítás előcsarnokában mutatták be 1939 áprilisában. A tárlat védnökei Horthy Miklós kormányzó és Ignacy Mościcki lengyel elnök voltak. A kurátori munkára Gerevich Tibor egyetemi tanárt kérték fel, aki tagja volt a Magyar Mickiewitz Társaságnak, amely az irodalom és a kultúra terén a lengyel–magyar kapcsolatok fejlesztését tűzte ki céljául. Feltehetően ő bízhatta meg Aba-Novák Vilmost a mű elkészítésével. A felgyorsult történelmi események miatt a művésznek igen kevés ideje maradt a kivitelezésre, de – korábbi monumentális alkotásai ismeretében – a történészi segítséggel kialakított kompozíció vázlata vagy előrajza nyomán a részletek kidolgozásához, a háttér és a drapériák megfestéséhez igénybe vehette a tanítványai segítségét.
Aba-Novák személyesen is jelen volt a megnyitón, a lengyel elnököt és küldöttségét pedig Gerevich Tibor vezette körbe a kiállításon. A pannó programja a lengyel–magyar határ 1939. március 16-i létrejöttének eseményét kapcsolja össze a barátság hagyományos gondolatkörével, uralkodók, híres hadvezérek és a kortársak (Horthy Miklós és Józef Piłsudski) alakjával. A lengyel nyelvű feliratok a kereszténység felvételétől a Szovjet-Oroszország ellen vívott 1920-as varsói csatáig villantják fel a kiemelkedő történelmi pillanatokat. A legfontosabb mondanivalót a központi rész felirata hordozza: „A magyar és a lengyel hősök együtt kiontott vére kötelez. A közös magyar–lengyel határ a második ezredévben a létért folytatott közös küzdelem sikerének a garanciája.”
A pannó jelenetei balról jobbra:
1. Károly Róbert (1288–1342) magyar király (uralkodott: 1301–1342) és Hedvig (Jadviga, 1374–1399) lengyel királynő (uralkodott 1384–1399). A király hermelingallérral övezett, az Anjou-házra utaló, hímzett arany liliomokkal díszített kék köpenyt visel. Baljában irattekercset tart lelógó pecsétekkel, jobbjában kard, fején egyszerű, keresztekkel díszített aranykorona. Balján unokája, Nagy Lajos király leánya áll imára kulcsolt kézzel: megjelenése a krakkói Wawelben található síremlékét követi. Jadvigát 1997-ben II. János Pál pápa szentté avatta.
2. Báthory István (1533–1586) erdélyi fejedelem (uralkodott: 1571–1586) a ránk maradt ábrázolásokból jól ismert vörös posztóköpenyben áll, fején tollakkal díszített szőrmekucsma, jobbjában díszes kard, baljában országalma. Az egyik legnagyobbnak tartott lengyel királyként a Wawelben temették el. Horthy Miklós (1868–1957), Magyarország kormányzója (1920–1944) díszes ellentengernagyi uniformisban látható, jobbjában kardja, baljával a középkép katonaalakjaira mutat.
3. A középső képen a fegyverbarátság jelképes alakjai, a közös kardot fogó lengyel és magyar katona, mögöttük a két ország címere. A tájháttéren felismerhető a részben havas Vereckei-hágó, a frissen létrejött magyar–lengyel határ.
4. JózefPiłsudski (1867–1935) marsall (1918–1922 között lengyel elnök), tábornagyi egyenruhában. A baljában tartott papírlapon az 1920-as varsói csata hadi térképe látható; a csata során a magyar segítség lehetővé tette a lengyelek győzelmét a bolsevik támadók felett. Jobbjával ő is a középkép katonáira mutat. A Wawelben temették el. Bem József (Józef Bem, 1794–1850) lengyel származású tüzértiszt, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc népszerű tábornoka zsinóros kabátban, kócsagtollas kalapban áll, amelyet magyar trikolór és a Kossuth-címer díszít.
5. Sobieski János (Jan III. Sobieski, 1629–1696) az egyik legjelentősebb lengyel uralkodó (1674–1696), Európa török uralom alóli felszabadításának fontos hadvezére. A korabeli ábrázolásokról ismert, prémmel szegélyezett vörös köpenyt és szőrmekucsmát visel, baljában gazdagon díszített kardot, jobbjában drágakövekkel kirakott buzogányt tart. Sírja a Wawel-székesegyházban található. I. Ulászló (Władysław III. Warneńczyk, 1424–1444) a magyar és a lengyel trónt egyszerre birtokló, páncélos lovagkirály Hunyadi János mellett harcolva, húszévesen vesztette életét a török ellen vívott várnai csatában. Eltűnt teste szimbolikusan a Wawelben van eltemetve.
A nagyszabású alkotást, amely a Nemzeti Galéria állandó kiállításának része, s amit a szűkös hely miatt lefényképezni sem könnyű, 2017-ben vásárolta meg a magyar állam.
Vénasszonyok nyara
Maradjunk még kicsit a Nemzeti Galériában, ha már felfedeztük magunknak a folyosón az Aba-Novák-pannót. Innen nem messze, egy másik kiállítótérben ugyancsak az állandó kiállítás részeként tekinthetünk meg jó néhány, a 19. és a 20. század fordulóján készült képet, Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Iványi Grünwald Béla, Réti István alkotásait. Népszerű ez a korszak, hiszen itt nem a rég letűnt korok távoli, kosztümös, vészjósló világa elevenedik meg a festményeken a történelem mélybugyraiból, hanem már sokkal modernebb felfogásban, a realizmus eszközeivel megfestett örök érvényű mondanivaló fogadja a művészetkedvelő látogatót.
Réti István: Öregasszonyok
(Fotó: Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria)
Itt van az ősz, itt van ujra – írta Petőfi annak idején, s most hozzánk is megérkezett az ősz. Az elmúlt hónapban kellemesen meleg volt az idő, szinte végig sütött a nap, mintha csak a nyár közeledne, de érezni lehet az évszakok változását. Valahogy benne van a levegőben az ősz, itt-ott már sárgulnak a levelek, eszünkbe juthat az elmúlás. Sokan megénekelték és ábrázolták már ezt valamilyen formában. Az egyik legmegkapóbb alkotás számomra Réti István Öregasszonyok című festménye. A roppant egyszerű eszközökkel megfestett képen alig látszik ecsetvonás, inkább a vászon anyagszerűsége dominál. Két, szebb napokat látott öregasszony ül a súlyos, fehér damasztterítővel borított, kör alakú asztal mellett. Talán csak a porcelánok és a fém evőeszközök találkozása töri meg néha a végtelen csendet. A képen semmi dráma, semmi mozgás, a teljes eseménytelenség hatja át a jelenetet. Nem túl értékes, láthatóan nehéz bútorok vannak a szobában, ahová éppen csak betéved a reggeli nap néhány bágyadt sugara. A terítő vakító fehérségén kívül a barnák, feketék és zöldek uralják a festményt, komor hangulatot kölcsönözve a jelenetnek. A profilból látszó testes asszony kontyba tűzött haját állán megkötött kendő fogja át. Valamiféle melankolikus bágyadtság uralja a képet. Minden okunk meglehetne arra, hogy azt mondjuk rá, unalmas. Csakhogy mégis magával ragadja a tekintetet ez az egyszerű jelenet; Réti festői eszköztelensége tökéletes összhangban van a közlésre szánt tartalommal. Az öregek általában már nem divatos holmikban járnak, hanem gyakran feketében, s amint peregnek napjaik, néha még el is sírják magukat, ahogyan élete vége felé időnként jó anyám is tette.
Nem messze ettől a képtől, valamivel odébb Ferenczy Károly Október című festménye is az elmúlást idézi, de más felfogásban. Ott még élénk a napsütés, a napernyő éles árnyékot vet az asztalra és a kalapos férfira a kertben. A távolban azonban enyhén már sárgulnak a falevelek. Rippl-Rónai József megint más oldalról közelített a témához Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él című festményén. A kép 1904-ben készült. A belső szoba homályos kékjében öreg néni mereng, a művész anyja. Az előtérben a tágas, bútorozott helyiség színei nem olyan komorak, mint Rétinél; meleg okker, narancs és üde zöldek váltják egymást.
A Nemzeti Galéria állandó kiállításának képeit mostanában cserélik, kevésbé ismert alkotásokat hoznak a raktárból, amelyek már rég nem voltak láthatók. Ezzel is gazdagítják a kínálatot a látogatók számára.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 17-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:
