JABŁONIEC 1914
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej
Aktualności
dodano: 24-10-2020 11:35:00,
odsłon: 949
PL / HU
II. JÁNOS PÁL PÁPA SZOBRA AD ERŐT DIÓSGYŐRBEN
A szent pápa liturgikus emléknapján leplezték le szobrát a róla elnevezett tér mellett. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg Kovács Jenő alkotását, ami mostantól megerősítést ad minden arra járónak hitében és emberségében.

 

 Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

 

Az ünnepségen Mikolai Vince pápai prelátus, főesperes, plébános visszaemlékezett a szoborállítás előzményeire. – A miskolci KDNP javaslatára 2013-ban teret neveztek el Szent II. János Pál pápáról Diósgyőrben. Ezt támogatta a Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség és az Egri Főegyházmegye is. Mint ahogy megfogalmazódott a térhez tartozó névadó megörökítése is. Erre pénzt gyűjtöttünk, az összeg kétharmadát az egyház vállalta – mondta, majd hozzátette, azért döntöttek a 2020-as év mellett a leleplezést illetően, mert Karol Wojtyla száz éve született. Már Szentatyaként éppen ezen a napon mutatta be székfoglaló szentmiséjét negyvenkét évvel ezelőtt.

 
 
 
 
 

– Az emberek nemcsak Krisztus földi helytartójaként szerették őt, hanem emberként is – mondta Ternyák Csaba. – Kiváló humora volt és barátságos tekintete nagyon szerethetővé tette. Mély meggyőződése volt, hogy Krisztus ismeri legjobban az embert, ő a megváltója. Most fontos üzenete van jelenlétének itt, Diósgyőrben is. Erőt ad majd azoknak az embereknek, akik önmaguk és szeretteik egészségéért aggódnak a koronavírus-járvány miatt – mondta az egri érsek, akit még II. János Pál pápa nevezett ki, szentelt püspökké. – „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!” – idézett a pápa 1978-as prédikációjából.

 
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej Jabłoniec 1914
Adres: ul. T.Kościuszki 6, 34-600 Limanowa
KRS: 0000485295
NIP: 7372203252
REGON: 122988528
Partnerzy:
Ta strona wykorzystuje pliki cookies i inne technologie. Korzystając z witryny wyrazasz zgodę na ich używanie.Dowiedz się więcejRozumiem