JABŁONIEC 1914
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej
Aktualności
dodano: 02-08-2016 21:27:32,
odsłon: 859
PL
3 Maja - Węgrzy z Miskolca z wizytą w Limanowej
A Lengyel Alkotmány Napja Limanowában

   Wladyslaw Bieda úr, Limanowa város polgármesterének meghívására, 2016. május 1-3 között a Miskolci Lengyel Önkormányzat 15 fős delegációja tett látogatást a városban Lengyelország Nemzeti Ünnepe alkalmából.

   Kiutazásunk során Szlovákiában az Eperjes mellett fekvő Sebes várát kerestük fel. Már itt is látszik a négy éve a várak rendbetételére elindított szlovák közmunka program eredménye, mert szépen megtisztították a cserjéktől és a bozóttól a vár területét és tájékoztató táblákat helyeztek el. A bástyáról gyönyörű kilátás nyílt a környékre.

   Délután Ószandecen a Szent Kinga által alapított Klarissza kolostorba látogattunk, majd a város határában lévő Pápai oltárt néztük meg. 1999-ben építették II. János Pálnak, aki ezen a helyen avatta szentté IV. Béla királyunk első szülött lányát, a későbbi lengyel királynét. Este szállásunkon Marek Sukiennik úr, a helyi Hagyományőrző Egyesület elnöke várt bennünket, aki ezután végig kísérőnk volt itt tartózkodásunk alatt.

   Hétfőn fogadta delegációnkat a polgármester úr. Kölcsönösen tájékoztattuk egymást a legutóbbi – 2015. decemberi – találkozás óta, a lengyel-magyar barátság fenntartása és erősítése terén tett lépéseinkről, valamint egyeztettük a 2016-2017-es év programját. Ez alapján város idén jelen lesz az augusztus 07-én megrendezésre kerülő Derenki búcsún, önkormányzatunk pedig jövőre középiskolás csoportot fogad Limanowából. A találkozó után virágot és mécseseket helyeztünk el II. János Pál szobránál. Délután a Városi Múzeumot, a Jabloniec hegyen lévő I. világháborús katonai temetőt, majd a város felett magasodó 716 méteres hegyen lévő Jubileumi keresztet, egyben kilátóhelyet kerestük fel. A temetőben megkoszorúztuk Othmar Muhr ezredes úr emlékművét, aki a 9. Soproni huszár ezred parancsnokaként itt esett el, majd virágok, mécsesek, magyar zászlók és nemzeti színű szalagok kerültek az itt nyugvó Miskolci 10. honvéd ezred katonáinak fejfáira.

   Az Alkotmány Napi ünnepség a Bazilikában misével kezdődött, majd a főtérre vonultunk. Itt zászlófelvonással kezdődött a rendezvény, ünnepi beszédekkel folytatódott, majd egy XVIII. századi ágyúval díszlövéseket adtak le a nevezetes esemény alkalmából. A programot kulturális műsor zárta. Ezt követően a polgármester úr ünnepi ebédet adott a külföldi delegációk, a meghívott vendégek és a képviselő testület tagjai részére.

 

Fekete Dénes

Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej Jabłoniec 1914
Adres: ul. T.Kościuszki 6, 34-600 Limanowa
KRS: 0000485295
NIP: 7372203252
REGON: 122988528
Partnerzy:
Ta strona wykorzystuje pliki cookies i inne technologie. Korzystając z witryny wyrazasz zgodę na ich używanie.Dowiedz się więcejRozumiem