JABŁONIEC 1914
Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej
Hírek
hozzáadott: 31-01-2017 10:49:04,
megtekintés: 1604
PL / HU
Ünnepi szentmisén emlékeztek meg a doni hősökről
A Szent Anna plébániatemplomban tartották meg azt az ünnepi szentmisét vasárnap, amelyen a doni áttörés 74. évfordulójára, az elesett, eltűnt, fogságba került katonákra emlékezett a Történelmi Vitézi Rend.

   A rend a hősök és rendtársak emléke előtt minden évben tiszteleg. Hosszú évek hagyománya már, hogy a Szent Anna plébániatemplomban szentmisét adnak, a vitézi rend megyei vezetésének részvételével.

   A szentmise előtt – a rend hagyományaival egyezően – ezúttal is köpenyben vonultak be a rendtagok a doni zászlóval.

   A vitézi rend gondolata az ezeréves történelmi múlt alapjára épült, gyökerei visszanyúlnak nemzeti fejlődésünk legrégibb korszakaiba – olvasható a Történelmi Vitézi Rend honlapján. A vitézi tetteket Magyarország királyai Szent István óta nemességgel és földbirtokkal jutalmazták. Szent István hűbéri rendszerében az adománybirtok célja a katonai szolgálat biztosítása volt.

   Az első világháború ismét időszerűvé tette aztán a vitézi magatartás jutalmazását, ezért vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1920-ban a hősi magatartás erényére emlékeztetve, a Vitézi Rend megalapításával újjáélesztette a hagyományokat.

   Olyan egyéneket avattak vitézzé, akik a harctereken és a nemzeti felkelések alatt példaadó, személyes bátorsággal állták meg a helyüket, magas kitüntetésben részesültek, vagy önfeláldozó bátorsággal párosult kiváló nemzetszolgálatban tűntek ki. Az igénylőket vitézi telekkel is jutalmazta.

   A szovjet megszállást követően a Vitézi Rend Magyarországon nem működhetett, tevékenységét 1945-ben a kormány betiltotta.

   A Vitézi Szék 2003. február 4-én tartott ülésén meghozott határozatával visszatért a Rend eredeti – vitéz nagybányai Horthy Miklós által megteremtett – szervezeti állapotához, mely szerint a rend vezetője a főkapitány.

 

forrás: www.minap.hu

Fotó: Mocsári László

Limanowskie Stowarzyszenie Historii Ożywionej Jabłoniec 1914
Adres: ul. T.Kościuszki 6, 34-600 Limanowa
KRS: 0000485295
NIP: 7372203252
REGON: 122988528
Partnerzy:
Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal használata jelenti, hogy Ön hozzájárul ahhoz, hogy az olvasás vagy írás.BővebbenMegértem